15. fejezet

Eszter beszállt a repülőgépbe, huszonkét óra harminc perckor indult az United Airlines járata, és útjának első szakasza tizenhárom órás volt. A businnes klass osztályon kényelmes volt az elhelyezés, és a kiszolgálás is. Aucklandben leszálltak, és két óra múlva indult tovább az Air New Zealand gépén. Ez az út csak egy óráig tartott helyi idő szerint kilenc óra negyvenöt perckor landoltak.

Január negyedikén este indult és hatodikán reggel érkezett meg. Hivatali partnere várta a repülőtéren, és a minisztérium vendégházában kapott egy nagyon szép kis lakást. Nappali, étkező, és konyha egy légtérben, egy hálószoba, egy fürdőszoba, és külön toalett. A lakás mindennel fel volt szerelve, a hűtőszekrény feltöltve, a kamraszekrényben minden alapvető élelmiszer, és fűszer, egy-egy üveg fehér és vörösbor, egy tizenkettes karton sör, hat palack ásványvíz. Nagyon kedves fogadtatás.

Írt szüleinek és Johnnak. Most nem beszélhettek, mert ők éppen repülőn ülnek vissza New York felé. Sétált a környéken, nagyon kellemes volt az idő, de a nap égetett. Már hozzászokott a vékony ózonréteg okozta kellemetlenséghez, a fürdőszobában talált naptejet, indulás előtt bekente magát. Válltáskájába betette a flakont, és a kis pocket kamerát.

Nagyon szép helyen lakott, a város feletti domb közepén, Clermont Terrace volt az utca neve, közel a Cable Car Talavera állomásához.

Délben megebédelt egy kávézóban, és lesétált a tengerhez. Öt órakor hazament, és átnézte a tervezett programját. Örült, hogy a hét öt napján reggel kilenc és délután öt között a hivatalban lesz, ez hét közben lefoglalja a gondolatait. Csak a hét végeket kell átvészelnie, tudta, hogy egyfolytában John jár majd a fejében, ahogy most is.

Megcsörgette telefonon Évát, akit otthon talált, és megbeszélték, hogy skypen hívja. Több mint egy órán keresztül beszélgettek, Esther megígérte, hogy egyik vasárnap átrepül, hogy együtt kiránduljanak, mint a régi szép időkben.

Útközben bevásárolt egy kis üzletben, készített magának egy bolognai spagettit, megivott egy sört, utána megnézett egy filmet, és lefeküdt. Sokáig nem tudott elaludni. Amikor sikerült, álmában rémképek gyötörték, felriadt, de már nem emlékezett az álomra. Tudta, hogy fel akart ébredni, tudat alatt kényszerítette magát, hogy felébredjen. Megivott még egy sört, aztán lassan elaludt, és most végigaludta az éjszakát.

Másnap elvileg még szabad lett volna, de úgy gondolta, hogy jobb lenne már dolgozni. Telefonált partnerének, hogy szeretne bemenni, hamarosan jöttek érte, és tíz óra előtt a hivatalban volt. Egész nap megbeszélések voltak, egyeztették a programot, vázolták, hogy a diplomamunkáján milyen módosításokat javasolnak. A leglényegesebb változást az jelentette, hogy itt a maori őslakosok hátrányos rétegeinek segítése volt a feladat, és az ő sajátságaikhoz kellett minden elemet illeszteni.

Esther nem ismerte a maorikat, legalább is azokat, akikkel majd foglalkozniuk kell, de vendéglátói erre is gondoltak. Kapott egy munkatársat, aki félig maori volt, és a következő két napot a fiúval töltötte.

Reggel munkatársa érte ment a szállására, és elmentek kirándulni, járták a várost, csupa olyan helyre mentek, ahol maorik éltek, vagy dolgoztak, olyanok, akik többé-kevésbé beilleszkedtek a jelen társadalmába. Új-Zélandon a mindenkori kormányok nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy úgy illesszék be az őslakosokat, hogy a saját identitásukat megőrizzék, ápolják a hagyományaikat, és adják át az utókornak.

Pénteken délután bementek az intézménybe, és megbeszélték, hogy a következő teljes hetet kísérőjével vidéken töltik, azokban a közegekben, ahol olyan őslakók élnek, akik érdekében a programot meg akarják valósítani.

A hét vége lassan telt. Sétált, elment múzeumokba, este beült egy pubba. Többen próbáltak barátkozni vele, de ő kitért a közeledések elől.

Vasárnap reggel felhívta az a főosztályvezető, akivel annak idején San Franciscoban találkozott. Felajánlotta, hogy eljön érte, töltse vele és családjával a napot. A meghívást elfogadta, és kellemesen telt el a vasárnap.

Hétfőtől szombat délig a hátrányos helyzetű maori embereket tanulmányozta. Akik nem akartak, vagy nem tudtak beilleszkedni a társadalomba. Ők állami segélyeken éltek, sokszor emberhez nem méltó körülmények között. Munkatársától megtudta, hogy ezekre az önmagukat kitaszító emberekre milyen nagy összeget költ a társadalom, és az életformájukon ez nem látszik meg. A most előkészítésre váró munkájuk feladata, hogy azt a pénzt, amit eddig lényegében kidobtak az ablakon, hogy lehet úgy elkölteni, hogy annak valami eredménye legyen.

Többnyire a felkeresett helyek közelében egy szállodában, vagy motelben szálltak meg, de egy éjszakát eltöltöttek egy maori családnál is. Esther összehasonlította az elmúlt két hónapban átélt luxus élményeit az egy éjszakás nyomorral, és a szíve vérzett. Míg egyeseknek minden megadatik, mások a legnagyobb szegénységben élnek. És tudta, hogy ennél még mélyebben is élnek emberek. Mert a házigazdája rendszeres segélyt kap, nem kevés pénzt, de az elfolyik, alkoholra, felesleges tárgyakra, a kis ház konyhának használt részében rothadó ételekre.

Hogyan lehet ezt az embert a környezetéből kiemelni, és emberibb helyzetbe hozni? Ezt a kérdést kell megoldani, az ő modelljét ezekre a szerencsétlenekre kell formálni. Láthatóan nem fog unatkozni a következő negyedév alatt.

Esther egy hétig végig érezte, hogy kollégája nagyon vonzódik hozzá. Ha nem lenne John, gondolkodás nélkül belemenne egy viszonyba vele, mert a srác csinos volt, mindig jól öltözött, udvarias, intelligens, szóval egy igazán vonzó férfi. És különös bájt adott arcának, hogy meglátszottak rajta a maori vonások, de kifinomultan, nem túl erőteljesen. Egzotikusan vonzó volt egy európai típusú nő számára. De a szíve most láncra volt verve, ezért csak egy pillanatra kísértette meg a gondolat, hogy milyen lenne vele ágyba bújni. De ez a pillanat azonnal elszállt, mert tudta, hogy senkivel nem lehet olyan jó együtt lenni, mint az ő Johnjával. És ha arra gondolt, hogy ezzel milyen sebet ejtene a szeretett férfi szívén, már a puszta gondolat is megbotránkoztatta.

Nagyon sokat gondolt szerelmére. Gyakran fájt, hogy nem lehet vele, máskor édes megnyugvást jelentett, hogy van egy biztos pont az életében, ami most az ő origója, bármit csinál, bármire gondol, mindig visszakanyarodik ehhez a stabil középponthoz. Máskor elképzelte milyen lesz a találkozás három hónap múlva, és milyen édes lesz az első közösen eltöltött éjszakájuk kilencven nap távollét után. Az üres pillanatok és haszontalan órák alatt ezek a lelki kalandozások jelentették Esther számára a szórakozást.

Hazafelé tartottak, és úgy gondolta el kell mondani munkatársának, az ő szíve nem szabad, ne tápláljon irányába hiú reményeket.

Valamiről kell beszélnünk, nem gondolod?
Igen, egész héten azon járt az agyam, hogyan kezdjem ezt a beszélgetést, de soha nem találtam megfelelőnek az időpontot.
És tudod, hogy miért nem?
Azt hiszem, hogy tudom. De mindegy, ha már elkezdted én kimondom, szerelmes vagyok beléd. És úgy vélem, hogy ez a szerelem plátói marad. Azért nem tudtam ezt egész héten elmondani, mert az volt az érzésem, hogy nem vagy szabad.
Nagyon jól érzed, én megtaláltam életem nagy szerelmét. Nagyon megkedveltelek, és nemrég, még sok mindent megadtam volna a vallomásodért. De most tudom, hogy amíg a szerelmemmel a kapcsolatunk tart, senki nem lehet olyan fontos a számomra, hogy róla megfeledkezzem.
Igen, ezt éreztem, és ezért nem tudtam elmondani, amit érzek irántad, de azért örülök, hogy mégis kimondtam. És őszintén kívánom, hogy a szerelmetek örökké tartson. Nagyon jó ember vagy, egy hét után ezt már teljes bizonyossággal tudom. Megérdemled a boldogságot.

Vasárnap áthajózott Pictonba, és most egyedül járta végig azt az utat, amelyet nemrég még Kevin társaságában tett meg.

Azután következtek a dolgos hétköznapok. Sokat és intenzíven dolgozott, mert szerette a munkáját, és azis jó volt az intenzív munkában, hogy gondolatait legalább napközben lekötötte.

Két hét végét töltött Aucklandben a három hónap alatt. Szombat délelőtt repült át, egész nap sétált a belvárosban, és a kikötőben, járta az üzleteket, és valami apróságot vett barátnőjének és Hansnak is. Délután, amikor Éva a munkából hazafelé tartott, megbeszélték, hogy mikor és hol veszik fel őt, és együtt elmentek a lakásukra. Ott aludt náluk, és a két barátnő átbeszélgette az éjszakát. Vasárnap az esti órákban kivitték őt a repülőtérre, miután jól feltöltődött barátnője társaságában.

Egyik pénteken délután felhívta őt Kevin, és hirtelen arra gondolt, hogy kinyomja a telefont, nekik már nincs miről beszélniük egymással. Aztán mégsem tette, tartozik annyival a férfinak, hogy meghallgatja.

Szervusz Esther, kérlek hallgass végig, nem akarok tőled semmit, te már mindent megadtál nekem, amit férfinak egy nő adhat. Itt vagyok a feleségemmel Wellingtonban, és szeretne veled találkozni.
Ezt nem mondod komolyan, ennek semmi értelme.
Drágám, tedd meg a kedvemért, hogy találkozol velünk. Csak ezért repültünk ide. A nejem meg akarja ismerni azt a nőt, akinek köszönhetjük, hogy ismét boldog család vagyunk.
Erre most mit mondjak?
Csak mond igent, annyi mindennel tartozunk neked, és megint én kérek tőled szívességet. De a találkozásunk kell ahhoz, hogy végleg lezárhassuk a múltat, és a feleségem érezhesse azt, hogy már semmi nem állhat kettőnk közé. Ugye megteszed?
Megteszem, mert én is tartozom neked. Visszavezettél a szerelmemhez, és ezért örökké hálás leszek.
Nagyon köszönöm. Ott szálltunk meg, ahol veled voltunk. Ha neked jó, reggelizz velünk, és akkor megbeszélhetjük a programot. Mondjuk kilenc órakor az étteremben.
Rendben van, ott leszek. És ismeretlenül is üdvözlöm a feleségedet. Nagyon örülök, hogy boldogok vagytok.
Én is örülök, és köszönöm. Holnap várunk.

Esther azonnal írt egy levelet Johnnak, és leírta, hogy másnap találkozik Kevinnel és a feleségével. Ma korábban hazamegy és itteni idő szerint öt órakor beszélhetnek skypen, akkor otthon éjjel tizenegy óra lesz. Egy perc múlva megjött a válasz. A fiú nagyon örült, hogy hamarosan beszélnek, de a Kevinnel való találkozást teljesen a lányra bízza, abba nem akar beleszólni.

A lakására érve hívta Johnt, ahogy megírta, és beszélgettek két órán keresztül. Annyi mondanivalója volt mindkettejüknek, hogy Esthernek már úgy kellett a beszélgetést erőszakkal megszakítani. New Yorkban már éjjel egy óra elmúlt, ideje, hogy John lefeküdjön. De megbeszélték, hogy másnap ismét hívják egymást.

Pontosan kilenc órakor ment be az étterembe, és földbe gyökerezett a lába. Meglátta Kevint a feleségével, és legnagyobb döbbenetére ott ült mellettük a kislányuk is. A férfi az ajtó felé mutatott, a kislány felállt, odaszaladt hozzá és megkérdezte.

Ugye te vagy Esther?
Igen én vagyok, és téged hogy hívnak?
Én Kitti vagyok, ott vannak a szüleim. És azt szeretném, ha mi barátok lennénk.
Ezt én is nagyon szeretném, és adhatok a barátnőmnek egy nagy puszit?
Hát persze. - És megcsókolták egymás arcát mindkét oldalról. - Azt mondta apa, hogy milyen szép vagy, de azt nem tudtam, hogy ilyen finom az illatod.

És a kislány, aki nagyon felnőttesen viselkedett kézen fogva odakísérte új barátnőjét szülei asztalához. Kevin olyan volt, mint ahogy emlékezett rá. Csinos, mosolygó, nagyon vonzó férfi. És az asszony mellette, mint egy istennő. Esther le volt nyűgözve, és nem értette, hogy ezt a nőt, hogy tudta a férfi kizárni a szívéből, ha csak ideiglenesen is. Kölcsönösen bemutatkoztak és a nő megkérdezte.

Adhatok neked egy barátnői üdvözlő puszit? Annyira szeretném megköszönni, amit értünk tettél.
A puszi rendben van, de nem tudom, hogy mekkora volt a szerepem abban, hogy újra egymásra találtatok.

Együtt megreggeliztek, és megbeszélték, hogy közösen elmennek az állatkertbe.

Órákig sétálgattak, Kevin a kislányával nézte meg az állatokat, és a két nő beszélgetett.

Te visszaadtad nekem a férjemet, aki életem egyetlen igaz szerelme, és ezért én mindig hálás leszek neked.
Nem tudom, hogy mekkora az én érdemem, de nagyon jó látnom, hogy ilyen boldog család vagytok.
Igen nagyon boldogok vagyunk, sokkal jobban, mint a szakításunk előtt. Az ember akkor tudja meg mit veszített, amikor már késő. Én több mint fél évig sirattam az életemet, amit egyetlen meggondolatlan pillanattal porrá zúztam. És nagyon nagy szerencsénk, hogy akkor te beléptél Kevin életébe, és visszavezetted hozzám.
Nagyon örülök, de azt hiszem, túldimenzionálod a szerepemet.
Nem, ne hidd azt. Kevin minden fontosat elmesélt a kapcsolatotokról. Ha akkor nem lettél volna mellette, talán egy olyan utat választ, ami elzülleszti őt, mert nagyon fájt neki a hűtlenségem. Amikor elbúcsúztatok, és átrepült hozzánk, mi tíz napig órákat beszélgettünk, míg sikerült feldolgozni a múltat, és csak utána tudtunk egymás karjai közt vigaszt lelni. És abból, amit elmondott rólad, a szavaidról, és az ő érzéseiről, egyértelmű. hogy egész idő alatt folyamatosan toltad vissza hozzám. Nagyon köszönöm, hogy visszaadtad a férjemet.

És az asszonynak hangtalanul folytak a könnyei. Olyan esendő volt, és annyira gyönyörű. Esther átkarolta, simogatta a hátát, de nem szólt semmit, csak hagyta, hogy a sírás kimossa belőle az utolsó kétségeit is.

Amikor megnyugodott, még könnyes szemekkel, de már mosolyogva mondta.

Olyan boldog vagyok, és nézd meg a lányomat. Ahogy az apjával viselkednek, mint két szerelmes. Imádom őket, és téged is.

Esther nem tudott mit mondani, nagyon megható volt az asszony vallomása.

Együtt megebédeltek, és hazavitték Esthert. Ő kávéval, és a még a szerdán készített tiramisuval kínálta őket. Megittak egy üveg bort, és közben hívta skypen Johnt. A fiú meglepődött, amikor bemutatta neki a családot. Aztán Kevinék elmentek, és ő beszámolt a napjáról. Azzal búcsúztak, hogy a hátralévő két hetet már kézen állva is kibírják.

Még másnap is együtt volt a családdal, és nagy barátságban váltak el egymástól.

A következő két hét is eltelt. Nagyon szépen búcsúztatták a hivatalban, a legszűkebb együtt dolgozó kis csapat este elment egy ír kocsmába, és a szíve tele volt boldogsággal. Szerette a munkát, aminek majdnem a végére értek, szerette a munkatársait, szerette Új-Zélandot, és imádta az ő Johnját.

Másnap a minisztériumba ment, ahol meglepetésére maga a miniszter búcsúztatta el hivatalosan. Megköszönte, hogy több éves kutatásai eredményét a rendelkezésükre bocsátotta, és közreműködött a projekt elindításában. Kapott egy szép díszes emléklapot. Az szerepelt rajta, hogy köszönik a munkáját, és kap egy tíz napos meghívást, amit másodmagával tölthet el a következő két évben, az általa megfelelőnek tartott időpontban. A miniszter a meghívás lényegét bővebben is kifejtette.

Ezt az utat azért ajánljuk fel, mert szeretnénk, ha már élőben látná munkája gyümölcsét. Tíz napig a vendégünk másodmagával. Három napot reánk kell, hogy szánjon, a projekt megtekintése és kiértékelése miatt, és egy hetet ott töltenek el az országban, ahol ön kívánja. Amikor utazni szeretne, előtte időben vegye fel a kapcsolatot a kabinetirodámmal, hogy leszervezhessük az útját.

Nagyon meg volt lepődve, szavai őszinték voltak.

Én ezt a munkát önzetlenül és nagy szeretettel végeztem, és még fizetést is kaptam érte. De hogy még egy külön bónuszt is kapok, erre igazán nem számítottam.
És azt tudja kedves kisasszony, hogy kivel fog utazni?
Igen, a férjemmel.
De akkor engem rosszul tájékoztattak, úgy tudtam ön még hajadon.
Jól tájékoztatták kedves miniszter úr, de az utazásomkor már férjes asszony leszek, ez lesz a nászutunk.
Akkor szívből gratulálunk leendő házasságához, megvan már az időpontjuk is?
A vőlegényem még nem tudja, eddig nem esett szó az esküvőnkről. De önök most kikényszerítették, hogy két éven belül vegyem el férjül a szerelmemet.

Mindenki jóízűen nevetett, és ennél jobb végszót a miniszter sem tudott kitalálni.

Kérésére a repülőjegyeit két megszakítással állították össze. Még aznap délután öt órakor elrepült Aucklandbe, és egy nappal később utazott tovább. Az éjszakát ismét a barátnőjével töltötte. Másnap reggel Hans elment dolgozni, Éva erre a napra elkérte magát, hogy minél többet együtt lehessen Estherrel, nem tudták, hogy mikor találkoznak legközelebb. Nem mentek sehová, egész nap összebújva beszélgettek. Este kivitték őt a repülőtérre és fél nyolckor elrepült San Franciscoba. Tizenkét órás út után arra számított, hogy Berry és John várja. Úgy beszélték meg, hogy az utat három napra megszakítja, és szerelme is átjön, hogy minél előbb együtt lehessenek. Majd együtt repülnek New Yorkba.

Amikor leszállás után Johnt és Berryt kereste, először megdöbbent, aztán nagyot kiáltott örömében, a szülei is ott várták a két fiúval együtt. Meglepetését látva az anyja válaszolt fel sem tett kérdésére.

Amikor megtudtuk, hogy három nappal tovább kell várnunk rád, muszáj volt eléd jönnünk.

Esther nagyon boldog volt, és hazafelé Johnhoz fordult, de hangosan mondta, hogy mindenki hallja.

Szerelmem, gondolkodtál azon, hogy mikor legyen az esküvőnk?
Csak nem? - Kiáltott fel boldogan az anyja.
Nem, anyu, még ne örülj, nem vagyok terhes, csak kíváncsi vagyok John szándékaira.
Az én szándékaim tisztességesek. Csak rajtad múlik, de nyilván a kérdésed mögött van valami rejtett tartalom. Ki vele, mi az?
Ha két éven belül elveszlek férjemül, Új-Zélandra mehetünk nászútra.

És elmesélte milyen bónuszt kapott munkájáért.

Ahogy megérkeztek ők rögtön elvonultak, hogy elfeledhessék az elmúlt három hónap egymás iránti sóvárgását. És amikor kis szünetet tartva ott feküdt John karjaiban, Esther arra gondolt, most valóban rátalált a saját útjára.

Képek a 15. fejezethez